Menü

In memoriam Dr. Vincze György

2023. február 15.
Elhunyt Dr. Vincze György jegyző
In memoriam Dr. Vincze György

 

„Mindenkinek van egy könyve, életkönyv, melyet sorsa történései töltenek meg tartalommal. Kinek hosszabb, kinek rövidebb, de benne van minden, születéstől halálig, minden, ami róla szól, az életútja, embersége.”

 

Megrendülten fogadtuk a hírt, hogy 2023. február 9-én, 63. születésnapja után pár héttel elhunyt dr. Vincze György, a Bői Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője.

Dr. Vincze György 1979-ben kezdte közigazgatási pályáját. Főiskolai tanulmányait 1983-ban befejezve rövid ideig Kámban dolgozott, majd szülőfalujában, Bőben helyezkedett el a községi közös tanács VB titkáraként. 1989-től körjegyzőként, majd jegyzőként vezette – az egyre több község önkormányzati ügyeit intéző – bői székhelyű hivatalt. Munka mellett 1999-ben jogi egyetemi diplomát szerzett.

Közigazgatási pályafutása alatt, mintegy negyven éven át szervezeti, személyi változások során át tartotta össze és vezette hivatalunkat, melynek neve, illetékességi területe többször módosult az idők során. Jegyző úr személye, elkötelezettsége és szakmai tudása mindvégig állandóságot és minőségi feladatellátást biztosított a változások alatt. Ő a köztisztviselői létet valóban hivatásként és szolgálatként élte meg, kiemelkedő szakmaisággal és kötelességtudattal látta el jegyzői feladatait.

A rá jellemző emberséggel, empátiával fordult mind a lakosság, mind kollégái felé. 

Megromlott egészségével küzdve is szinte a végsőkig gyakorolta hivatását. Hívő emberként mély vallásossága segítette őt a nehéz időkben.

Halálával nemcsak családja, hanem hivatalunk is felejthetetlen embert veszített el.

Megtört szívvel búcsúznak tőle munkatársai, önkormányzataink polgármesterei, képviselő-testületei, akiknek példát adott hivatástudatból, kötelességteljesítésből, becsületes emberi magatartásból.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

 

E-ügyintézésSikeres pályázatokMagyar Falu Program