Menü

Sajtóközlemény

2026. március 13.
A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL
Sajtóközlemény

 

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Iskolabővítés” címen Bő, Chernelházadamonya, Gór, Hegyfalu, Mesterháza, Répceszentgyörgy és Tompaládony települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

 

A konzorcium részére megítélt támogatás összege bruttó 6.000.000 forint, mely Bő Község Önkormányzata, mint pénzügyi kedvezményezett részére került folyósításra. 

 

Az „Iskolabővítés” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósult meg.

A fejlesztés keretében ingatlanvásárlás történt, a Bő Általános Iskolának helyet adó ingatlan területének növelése érdekében, valamint a kerítésépítés valósult meg. A beruházás lehetővé teszi az iskola bővítését, ami jelenleg konténer tanterem telepítésével valósult meg, valamint az iskolaudvar növelésével a gyermekek szabadtéri tevékenységeinek ad nagyobb teret. A projekt az iskola beiskolázási körzetét képező 7 település lakosságát érintő fejlesztésként a Versenyképes Járások Program céljaival összhangban 2770 fős lakosság számára javította a közoktatás helyi feltételeit.

 

A beruházás kezdete: 2025.09.18.

A beruházás befejezése: 2026.02.20.

 

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

 

Bő, 2026. 03.16.

 

 

E-ügyintézésSikeres pályázatokMagyar Falu ProgramMUNIPOLIS